Bő egy évvel az első szezon után pedig, "a testvérsorozatok" (Luke Cage, Iron Fist, Daredevil) beszüntetéséről szóló hírek közepette befutott a második szezon.
Ilyen kétes helyzetbe érkezett meg tehát a második szezon, aminek alapfelállása a következő:
Frank Castle, miután az első szezonban lerendezte az összes személyes vendettáját, újra felvette az első szezonban megismert Pete Castiglione alteregót, és céltalanul (vagy legalábbis számunkra ismeretlen céllal) rója a furgonjával Amerika útjait. A sors azonban összeveti egy kiscsajjal, aki összeteheti az összes létező kezét (kettő is van neki), hogy gyilkosokkal a nyomában egy olyan védelmezőt rendelt ki mellé az Isten (vagy a Repülő Spagettiszörny - a vallási nézetiről nem igazán tudunk meg konkrétumokat), mint Frank Castle, aki bizony az első adandó alkalommal jól szét is punish-ol mindenkit, akinek szüksége van erre.
A másik fő szálon Billy Russo (Ben Barnes) felépülését követhetjük nyomon, aki egyrészt szerintem túlzottan szépfiús maradt ahhoz képest, amit Frank művelt az arcával az előző szezon végén - néhány gyógyuló vágás van rajta, oszt' csá; ehhez képest ő maga és a sztori is úgy állítja be, mintha annyira el lenne torzítva a képe, hogy soha többé nem lehet normális élete -, másrészt retrográd amnéziával is küzd, amin mondjuk nem csodálkozom a rá kimért Büntetés™ után. Nem emlékszik tehát, hogy mi történt vele (csak egy félelmetes koponya kísérti álmaiban, *kacsint*), és azt hiszi, hogy Frank még mindig a legjobb barátja, a "testvére" a katonaságból. Tehát a saját szerepére sem emlékszik Castle személyes tragédiájában.
Kontrasztban az első szezon második felével, ahol egyre könnyebb és könnyebb volt Russót gyűlölni, itt egészen szánalomra méltó és néha szimpatikus, ami elgondolkodtatja az embert arról, hogy érdemel-e megbocsátást egy ember, aki nem emlékszik a rossz tetteire, és láthatólag rosszul viseli, amikor felvilágosítják erről-arról. Vehetjük őt ugyanannak az embernek?
Frank és a visszatérő Dinah Madani (Amber Rose Revah) ügynök szerint feltétlenül. Utóbbi enyhén alkesz lett, és rögeszmés Billy-vel kapcsolatban - rendszeresen látogatta a kórházban a két szezon közt eltelt időben, látszólag azt fontolgatva, hogy megfojtsa-e egy párnával. Persze ez nem is csoda, miután Mr. Russo az első szezon során ágyba vitte, kihasználta, majd a végén fejbe lőtte. Azt hiszem, ezt a kombót bármelyikünk nehezen felejtené el.
Valamiért fontosnak tartom zárójel nélkül megjegyezni, hogy Ms. Revah - amellett, hogy remek alakítást nyújt - elképesztően szép; lehet, hogy kénytelen leszek megcsalni vele Emilia Clarke kisasszonyt... (Bár érte legalább annyira a személyisége miatt vagyok oda, Amber-t pedig még nem ismerem...)
De most komolyan, nézzétek!
Ok, megérdemel még egyet:
És még egyet:
Na jó, leállítom magam.
Szóval, a Frank - Amy - Madani - és a szintén visszatérő Curtis Hoyle (Jason R. Moore) alkotta koalíció kétfrontos háborúval néz szembe a szezon során: egyik oldalról a kórházból menetrendszerűen megszökő, majd válaszokat kereső, és fosztogató "zsoldos-testvériséget" alapító Billy Russo okoz nekik fejtörést, a másik oldalról pedig a néhai neonáci keménycsávó, jelenleg lelkipásztor John Pilgrim (Josh Stewart). Őt a szezon kötelező háttér-manipulátorai - gazdag seggfejek politikai ambíciókkal - állítják ütköző-pályára a Megtorlóval.
Pilgrim egy igen érdekes figura. Igazából túl érdekes ahhoz a játékidőhöz mérten, amit kapott. Az a helyzet, hogy ő is, és Russo is teljes értékű antagonisták lehettek volna egy-egy egész szezonra, így viszont, hogy egyazon évadon kellett osztozniuk, a réz-boxeres pap figurája túl keveset kapott a rivaldafényből, pedig a karakter, és a színész játéka is igényelte volna.
Viszont így legalább ezúttal jobban sikerült kitölteni a 13 részt: nekem legalábbis elég egyenletesen eseménydúsnak tűntek az epizódok egy hétvége, és két nap betegszabadság alatt ledarálva a sorozatot.
Frank karakterfejlődése a szezonban abból állt, hogy realizálta, hogy ő bizony egy "gyárilag" dühös, agresszív ember, akinek szüksége van arra, amit csinál - nem bújhat amögé, hogy az embereknek van szüksége rá. Még ha ez igaz is. Persze ezt itt egy kicsit leegyszerűsítettem, mert nem akarok túl sok dolgot lelőni. A lényeg, hogy van megint egy remek temetős-monológos jelenetsor, The White Buffalo zenéjével aláfestve, ami egy "magaslati pontja" a szezonnak.
Az egész évad központi témája a morális határvonal keresése a hős és a bűnös ember között, nem kizárólag a címszereplőre vetítve, de talán Castle és Pilgrim párosán keresztül élesedik ki a legjobban. Ahogy a zseniális harmadik epizódban - ami egyértelmű hommage a Carpenter féle A 13-as rendőrőrs ostroma felé - a rendőrfőnök is utal rá, miután látta akcióban: Frank az a western-figura, aki megérkezik a kisvárosba, és kiderül, hogy ő az ördög, vagy a halál. De ez az ördög csak a bűnösöket "viszi magával". Pilgrim pedig... bármire képes a célja elérése érdekében a hite megingása nélkül. Anélkül, hogy ismét túl közel kerülnék a spoiler-övezethez: nem is annyira különböző a két karakter, mint eleinte gondolnánk.
 |
| A western-antihős |
Nem említettem még egy fontos új karaktert: Dr. Krista Dumont (Floriana Lima), Billy pszichológusa, aki talán maga is egy agyturkász segítségére szorul: ajánlanám neki a Mr. Robot Kristáját! Gyakorlatilag Billy cinkosa lesz - egy lightosabb Joker - Harley Quinn sztori az övék. Igazából jól működnek, érdekes a dinamika köztük, és ennek köszönhetően kapunk pár feszült Dinah vs. Krista jelenetet is.
Az elején említett kiscsaj, Amy remek "eszköz" Frank humanizálására, és többek közt az ő no-bullshit hozzáállása is kényszeríti a Megtorlót az önreflexióra. Giorgia Whigham remekül hozza a cserfes tinit, aki azért a vagánysága ellenére sérülékeny. És mint minden tini (főleg az ilyen sztorikban), gyakran csinál hülyeséget, ami által még nagyobb bajba kerül, ahonnan hősünknek kell kihúzni. Frank ennek ellenére láthatóan egyre jobban kötődik hozzá.
Végül, de nem utolsósorban: Jonny Bernthal és az akciók ugyanolyan kiemelkedőek, mint az első szezonban. Ehhez biztosan hozzátesz az is, hogy a színész az életben is kemény csávó lehet, ugyanis az első nagyobb akciójelenetet forgatva eltörte a kezét, de folytatta a felvételt. Következő nap aztán ugyanabban a kezében elszakadt az ínszalag, majd csak úgy extraként ki is ficamította szerencsétlen kezet. Ezt mondta az esetről:
"A legokosabb dolog volt tovább harcolni a törött kézzel? Talán nem. Talán tarthatott volna rövidebb ideig a gyógyulás. De úgy nézek egy jelenet felvételére, mint egy bokszmeccsre. Nem én leszek az, aki azt mondja, hogy kiszállok."
Jah, és olyan is volt, hogy eszméletét vesztette a forgatás alatt. Beszéljünk még az elhivatottságról? (Persze ebbe valószínűleg egy adag őrültség is keveredik...)
Akcióból összességében talán több is van, mint a nyitószezonban, cserébe viszont számomra az utolsó pár rész vérengzései nem voltak olyan katartikusak, mint ott: igaz, hogy ott meg túl kevésnek éreztem a "keménységet", egészen az utolsó három részig, úgyhogy inkább nem panaszkodom.
Szóval... Nem maradt más hátra, mint várni a Netflix-kaszáról érkező híreket. A Daredevil S3 remek lett, ez is remek lett - még ha sok hivatásos kritikus nem is lát tovább annál, hogy "gun-nut violence fantasy" -, úgyhogy a minőségre nem igazán foghatóak ezek a döntések. Mindenesetre legalább ez egy kerek egész szezon volt, szépen lezárt minden szálat, úgyhogy ha folytatódik, ha nem, érdemes még most is belevágni az elejétől kezdve.
Nem maradt más hátra, mint az értékelés:
 |
| 7/8 szelet pizza |
